Az örményellenes szovjet—török együttműködés tényét a szovjetek soha nem is tagadták. Sőt: a maguk módján arra mindig roppant büszkék voltak. A hivatalos szovjet pártállami történelemcsináló és -hamisító cég, a Szovjet Tudományos Akadémia I. I. Minc vezette kollektívája által több kötetben közreadott, magyarul is megjelentetett Világtörténet (Всемирная История Издательство Социально-Экономической Литературы, Москва 1961) így fogalmazza meg a kérdéssel kapcsolatos hivatalos szovjet álláspontot:
EGY AMERIKAI KÖNYV AZ ÖRMÉNY HOLOCAUSTRÓL
„Az imperialista hatalmak közel-keleti politikájában akkoriban Angliáé volt a vezető szerep. (...) Anglia azt akarta, hogy Törökországot darabolják fel, legfontosabb területeit adják át Anglia vazallus államainak — Görögországnak, a dasnakok Örményországának, a tervezett »független« kurd államnak —, a tengerszorosok övezetét és Isztambult (Konstantinápolyt) pedig helyezzék úgynevezett nemzetközi (a valóságban angol) ellenőrzés alá.“ (Világtörténet. I.I.Minc felelős szerkesztő, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1965., VIII. kötet, 447. old.)
Tehát — micsoda orcátlanság! — a szovjetek (és — minő »véletlen«! — ugyanez a megfogalmazás található a török hivatalos szövegekben is!) szerint a hazájuk függetlenségéért és egyesítéséért kűzdő görögök, örmények és kurdok »imperialisták« és »angol vazallusok« voltak!
AZ ÖRMÉNY HOLOCAUST ÁLDOZATAI – A GYEREKET A KEMÁLISTA TÖRÖK NÁCIK MÁR MEGŐLTÉK, KÖVETKEZIK A NŐ
Ilyen gerinctelenül hazug kijelentés olvasásakor még a legbékésebb embernek is azonnal veszélyesen felszökik az adrenalin-szintje, a keze ökölbe szorul, mert ezzel párhuzamosan vajon milyen jelző illette meg a kétszáznál több népet és nemzetet rabságban tartó bolsevikofasiszta szovjet és hasonszőrű török birodalmat!?!
De lépjünk tovább a sátáni szovjet mentalitás ismertetésével. „A török nemzeti felszabadító mozgalom fejlődésére nagy hatással voltak az oroszországi események: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, majd a szovjet nép győzelmes harca az ellenforradalom és az imperialista fegyveres beavatkozás ellen“ – büszkén vallja a szovjet történelemfabrikáló kollektíva.
De ezzel azt is, hogy vagy a török »nemzeti felszabadítók« jártak Oroszországban tanulmányozni (és segíteni!) a lumpenprolik 1917-es gyalázatos államcsínyét, vagy pedig a szovjetek keresztül-kasul bejárták Törökországot, hogy agitációjukkal kikényszerítsék a »nagy hatást«. Mert a falujából élete végéig kimozdulni képtelen, idegen nyelveket nem ismerő analfabéta török paraszt vajon honnan a csudából szerezhetett tudomást arról, hogy a többezer kilométerre fekvő Szentpétervárott mi a fene zajlik!?! Ugyanis televízió akkor még nem volt, de rádiót sem hallgatott, mert nem volt rá pénze! Egy rádiókészülék akkoriban többe került, mint ma egy plazmaképernyős tv-készülék!
Az erkölcsileg teljesen elzüllött, primitív és gátlástalan bolsevista szerzők, az észbontó eszmefuttatásukat így folytatják: „Mély benyomást keltettek a török társadalom széles rétegeiben a nemzetiségi politika lenini elvei, (...) a szovjet diplomácia különböző lépései a Kelet elnyomott népeinek védelmében. (...)“ (Világtörténet.. id. mű, 448. old.)
Nos, a kérdés csak az, hogy a csak törökül beszélő, analfabéta anatóliai paraszt vajon honnan ismerte a »nemzetiségi politika lenini elvei«-t!?! Aztán teljesen érthetetlen az is, hogy ki tartozott »Kelet elnyomott népei« közé: az elnyomó törökök, avagy a valóban elnyomott, halomra öldösött és a hazájukból elkergetett, földönfutókká tett örmények, görögök, zsidók és arabok, ill. most már a kurdok is!?! De menjünk tovább.
AZ ÖRMÉNY HOLOCAUST ÁLDOZATAI – A KEMÁLISTA TÖRÖK NÁCIK A GYERMEKEKET SEM KÍMÉLTÉK – ERDOGAN BÜSZKE LEHET NÁCI ELŐDJEIRE!
A szovjet történelemhamisítók ezt írják: „Az új (mármint a szovjetbarát, népirtó Musztafa Kemál „Atatürk”-féle — a szerző megjegyzése) Törökország számára sokat jelentett, hogy szoros baráti viszonyt alakíthatott ki Szovjet-Oroszországgal. Az ankarai kormány jól tudta, hogy a harcoló Törökország csakis Szovjet-Oroszországtól kaphat önzetlen segítséget.“(Világtörténet.. id. mű, 452. old.) Nos, ami az »önzetlen segítség«-et illeti, azt is igen jól ismerjük: 1939-ben Sztálin pontosan ilyent nyújtott Hitlernek Lengyelország negyedik szétmarcangolásához, majd Észtország, Litvánia, Lettország és Finnország gyalázatos lerohanásához
Nézzük csak az »önzetlen« népirtó szovjet segítség további gyalázatos részleteit: „Musztafa Kemál már 1920. április 26-án, vagyis három nappal a Nagy Nemzetgyűlés megnyitása után, levelet intézett Leninhez, s javasolta, hogy vegyék fel a diplomáciai kapcsolatokat. Egyben arra kérte a szovjet államot, hogy nyújtson segítséget a forradalmi Törökországnak az imperializmus ellen vívott harcához.“ (Világtörténet.. id.mű, 452.old.)
Tipikus esete annak, amikor a többszörösen visszaeső tolvaj kiált rendőrért! De hiszen alig húsz évvel később Hitler hasonló »békeszerető« és »önzetlen« segítséget kért és kapott a szovjetektől a lengyel, litván, észt, lett, norvég és finn »imperializmus« ellen vívott »igazságos« népirtó harcához, azaz: a második világháború kirobbantásához, a Balti-tenger menti országok függetlenségének a kegyetlen szétveréséhez!!!
Menjünk tovább. „A szovjet kormány kész volt támogatni a török népet igazságos küzdelmében, s az ankarai kormány javaslatára kedvező választ adott. Rövid idő múlva török delegáció érkezett Moszkvába, hogy egy szerződés megkötéséről tárgyaljon. (...) A szovjet kormány következetesen békeszerető politikája, a szovjethatalom győzelme Örményországban és Grúziában pozdorjává zúzta az imperialisták provokációs tervét. A kemálisták vezető magva, amelynek élén Kemál állt, teljesen tisztában volt azzal, hogy Törökország számára létfontosságú a Szovjet-Oroszországgal való jó viszony. 1921.március 16-án Moszkvában aláírták Szovjet-Oroszország és Törökország barátsági és testvériességi szerződését.“ (Világtörténet.. id. mű, 452. old.)
Ahogyan az angolok mondják: „
AZ ÖRMÉNY HOLOCAUST ÁLDOZATAI – HALÁLMENET A SIVATAGON ÁT
Menjünk tovább. „A szovjet kormány már a moszkvai szerződés aláírása előtt is segítette a török népet. A továbbiak folyamán ez a segítség még nagyobb és még szélesebb körű lett, pedig a szovjet állam maga is óriási nehézségekkel küzdött. A szovjet kormány ellenszolgáltatás nélkül több mint 10 millió aranyrubelt, jelentős mennyiségű fegyvert, lőszert stb. adott a török népnek. Az önzetlen szovjet támogatás lehetővé tette, hogy Törökország összeszedje erejét, reguláris hadsereget szervezzen és megállítsa az angol–görög intervenciósok támadását.“ (Világtörténet.. id. mű, 453. old.)
Nos: ez semmi más, mint egyértelmű és nyílt beismerése annak a ténynek, hogy Atatürk a Sevrèsi Békeszerződést és a szultán törvényes hatalmát a szovjet puszipajtás elvtársai segítsége nélkül nem is zúzhatta szét! És tudjuk: később a szovjet bűnözők még jónéhány uralkodó hatalmát döntötték meg Etiópiától Iránig!
Sztálin beteges örménygyűlölete, a Szovjetunió területén Örményországon kívül is nagy számban élő örmények ellen elkövetett, az emberiség elleni bűncselekményként minősítendő erőszakos cselekmények sokasága sem tudta megtörni az örményeket. Az Antikrisztusi Szovjetunió csúf fennállásának hét és fél évtizede alatt, a történelmi Örményország területének alig öt százalékára zsugorított, logikátlanul átszabdalt határaival török harapófogó közé szorított »Örmény Szovjet Szocialista Köztársaság« mindvégig »kilógott a sorból«. Itt még az egyedi ősi örmény írást sem sikerült cirill betűsre cserélni, ahogyan ezt a bitang vörös fasiszták megtették Moldáviában, »Azerbajdzsánban«, Csecsenföldön, Mongóliában és másutt
„A bolsevisták 1920-as behatolása az örmény földnek a népirtástól még megkímélt utolsó darabkájára, Örményországnak lehetővé teszi a népirtás előli megmenekülést — írja 1986 márciusában és áprilisában a Vivant Univers című francia nyelvű belga folyóirat. — A szovjet hatalom azonban az elpusztított, az éhínség által sanyargatott országban azonnal tudatja a létezését a rendszeres, brutálisan és vakon végrehajtott rekvirálásokkal. Mindent kisajátítottak: a kevéske megmaradt élelmiszer készleteket, ékszereket, ruhákat, szerszámokat egészen a fodrász kellékekig.
Ez a szervezett fosztogatás 1921 februárjában felkelés kirobbanásához és a bolsevisták elmeneküléséhez vezetett, akik azonban még nagyobb erővel tértek vissza és markukba vették az országot. Lenin személyesen kénytelen volt megfékezni a bolsevista vezetés túlbuzgóságát, amely még a legkisebb falvakat is rendszeresen meg akarta sarcolni. Az 1914-től egymást érő katasztrófák mérlege az a többtízezer örmény, akik 1921—1922 telén éhen haltak. Az egyetlen, Lenin által bevezetett könnyítés a helyzetet némileg stabilizáló Új Gazdaságpolitika. 1930-ban megkezdődik a kollektívizáció, amely tisztogatásokat és felkeléseket von maga után.
Új katasztrófa: százezrével deportálják az embereket Szibériába, a fokozott terror több tíz évig tart. De párhuzamosan megkezdődik az újjáépítés és az iparosítás, amely a megművelhető föld kicsiny mennyisége miatt, az egyetlen megoldás arra, hogy az ország úgy-ahogy éljen. Az egyszerre jelentkező gazdasági, szociális és morális megrázkódtatások az örmény társadalom hagyományainak és patriárhális tulajdonságainak fokozatos elhalásához vezet.
A vallás elleni harc a szovjetizáció elején kezdődött és idővel radikalizálódott. Kettő kivételével, 1929-ben Jerevánból deportálták az összes papot. A templomokat lerombolták vagy bezárták. Az 1936—1938-as években a terror a csúcspontjára jutott. Ismét több tízezer állampolgárt tartóztattak le, sokukat bírósági ítélet nélkül tették el láb alól. A nagy költő Csarenc [Jeghise Csarenc (ԵՂԻՇԵ ՉԱՐԵՆՑ), valódi néven:Jeghise Abgari Szoghomonján (ԵՂԻՇԵ ԱԲԳԱՐԻ ՍՈՂՈՄՈՆՅԱՆ *1897 †1937) költő, műfordító, kritikus.] a börtönben halt meg. A csekisták 1938. április 6-ról 7-re éjszaka megfojtották Horen (I. Horen Muradbegján (ԽՈՌԵՆ ԱՄՈՒՐԱԴԲԵԳԵԱՆ 1932––1938) katolikoszt.
A háború újabb vérveszteséget hozott Örményországnak: az éhínség és a frontharcok 200.000 áldozatot követeltek, ami hétből egy lakosnak az elvesztését jelenti. Közvetlenül a háború után százezer imigráns érkezett külföldről. Franciaországból tízezren jöttek, de annyira csalódtak, hogy kiharcolták maguknak az engedélyt a Szovjetunió elhagyására és Franciaországba való visszatérésre. Még ma sok örménynek sikerül külföldre utaznia. Az elmúlt tíz évben közülük mintegy harmincezren rendezkedtek be Kaliforniában. Ez a mozgás egyáltalán nem tetszik az örménységnek, amely egyre inkább aggódik a vérveszteség miatt.
Mindezek ellenére Szovjet-Örményország, amely 1926-ban egy millió lakost számlált, ma 3.300.000 állampolgárral büszkélkedik, akiknek 90%-a örmény, 6%-a azeri és 4%-a orosz és más nemzetiségű. Szovjetunió más vidékein másfél millió örmény él, ebből 500.000 Grúziában és ugyanennyi Azerbajdzsánban.“ (»Vivant Univers« — Naród zdradzony przez historię. Lengyelre fordította Helena Amatuni hercegnő. Warszawa, Koło Zainteresowań Kulturą Ormian, 1994., 21—23. old.)
Az utóbbi számok némileg pontatlanok, bár Sz. Arutjunov és J. Mkrumjan 1988-ban közzétett statisztikai adatai is csak alaposan alábecsült saccoláson alapulnak.
Az egész világon — Sz. Arutjunov és J. Mkrumjan (Grzegorz Pełczyński: Status etniczny Ormian polskich w wieku XX. Warszawa, Koło Zainteresowań Kulturą Ormian, 1994., 21. old) 1988-as adatai szerint — 6.400.000 örmény élt (zárójelben az általam más források nyomán becsült szám — 14.969.500 — szerepel):
Örmény SzSzK 2.725.000 (3.350.000)
összesen Szovjetunió 4.151.000 (5.800.000)
USA 650.000 (1.500.000)
Franciaország 250.000 (410.000)
Irán 200.000 (550.000)
Libanon 150.000 (253.000)
Törökország 150.000 (4.500.000)
Szíria 120.000 (450.000)
Argentína 85.000 (90.000)
Kanada 70.000 (130.000)
Ausztrália 30.000 (60.000)
Bulgária 25.000 (40.000)
Irak 20.000 (80.000)
Brazília 20.000 (25.000)
Nagy Britannia 17.000 (30.000)
Görögország 15.000 (80.000)
Uruguay 14.000 (25.000)
Egyiptom 12.000 (40.000)
Románia 6.000 (30.000)
Mint látható, Magyarország, Lengyelország, Nagy-Jugoszlávia, Ciprus, Olaszország, Belgium, Hollandia, Spanyolország, Izrael, Svédország, Finnország, Ausztria, Németország és egy sor más ország sajnálatosan lemaradtak Sz. Arutjunov és J. Mkrumjan adataiból. Ezt pótolom:
Magyarország (70.000)
Lengyelország (100.000)
Ciprus (60.000)
Nagy-Jugoszlávia (60.000)
Olaszország (20.000)
Belgium (5.000)
Hollandia (5.000)
Spanyolország (5.000)
Svájc (5.000)
Izrael (1.000)
Svédország (1.000)
Finnország (500)
Ausztria (25.000)
Németország (45.000)
Az örménység teljes megsemmisítését az oroszok csak azért nem vállalták, mert a szovjet agypotenciál mintegy 80%-a a szinte kegyetlen rabmunkára kényszerített örmény tudósokból állt. Láttam Jerevánban az egykori »Akagyemgorodokot«, a tudós-kerületet, amely gyakorlatilag egyetlen, elit KGB-egységek által szigorúan őrzött börtön volt, mert háromsoros, 3 méter magas, őrtornyokkal ékesített kőfal vette körül, és se oda be, se onnan ki egykönnyen nem lehetett ki-bejutni...
A második világháború idején — a hivatalos szovjet statisztikák szerint — Sztálin több mint fél millió örmény »önkéntest« kergetett ki a frontokra, a báb-köztársaságocska lakosságának több mint egyötödét! Arról viszont a szovjet statisztikák már mélyen hallgattak, hogy hányan nem voltak hajlandóak »önkéntesként« részt venni egy olyan háborúban, amelyhez az örménységnek, az örmény érdekeknek az égvilágon semmi de semmi köze nem volt (inkább azokkal szöges ellentétben volt), és ezért »hazaárulókként« egyszerűen leggyilkolták őket. Becsléseim szerint számuk legalább másfélszeresen meghaladta az »önkéntesek« számát.
Arról is mélyen hallgatnak a szovjet statisztikák, hogy a Szovjetunió többi báb-köztársaságocskájában és Oroszországban nagy számban élő örmények közül hányan lettek »önkéntesek«, de főként: hányan nem óhajtottak résztvenni a véres koncokon összemarakodó hitlerista-sztálinista antikrisztusi erők önemésztő vérfürdőjében: a német–szovjet — vagy ahogyan félrevezető, hazug és tudománytalan módon a korábban igénytelenül Hitler-barát sztálini propaganda elnevezte: »a Nagy Honvédő« — háborúban.
Azonban — például — »Azerbajdzsán« vagy Georgia örmény lakosságának ebben az időszakban nemcsak Nahicseván gyilkos pacifikálása során bekövetkezett katasztrofális csökkenéséből kiindulva gyanítom, hogy rengetegen lehettek.
A népesedési statisztikákból kiindulva, a Kolmogorov-féle valószínűségszámítási képlet alkalmazásával, igen szerény becsléseim szerint*, ami azonos a hasonló nagyságrendű második világháborús zsidó mártírok számával, de majdnem a fele az elmúlt 120 év örmény áldozatainak. Éppen ezért ha bárhol is holocaustról esik szó, etikusabb örmény–zsidó-cigány holocaustról beszélni.
Az antikrisztusi Szovjet Birodalom a gulágjaiban mintegy három és fél—négy és fél millió örméınyt mészárolt le. Tehát a kemáli—sztálini bolsevikofasiszta holocaustnak hét milliónál több örmény mártír esett áldozatul.
Ebben az időben az oroszok által megszállt Észak-Kelet-Örményország területén több német és magyar hadifogolytábor működött, és mivel itt a parancsnokok legtöbbnyire örmények voltak, jóval emberségesebb körülmények között várhatták a világégés befejezését. A Belvárosból a Zeitun kerületbe vezető, a hegyre meredeken felkapaszkodó utat is ők építették. A magyar hadifoglyok közül a következő személyek haltak meg Örményországban és itt is lettek eltemetve (a lista sajnos korántsem teljes!): Bácskai Mihály (*1922), Bajusz István (*1891), Bajzik József (*1899), Balázs János (*1907), Barcsik Géza (*1922), Bogdán János (*1910), Bojgmann Ádám (*1911), Borbély Sándor (*1909), Buren István (*1922), Csajkike József (*1918), Csanák József (*1887), Csíkos Imre (*1900), Debreczeni István (*1914), Decker János (*1902), Duzs Gergely (*1917), Érces Zoltán (*1926), Füzy Károly (*1922), Gál Antal (*1913), Giric Antal (*1922), Gyedai Károly (*1910), Hegedűs János (*1918), Heves Gábor (*1904), Hornung István (1898), Hutfleisz Kálmán (*1905), Imre Lajos (*1917), Jakab Sándor (*1895), Jánega András (*1906), Kacsó Sándor (*1918), Karda Egon (*1898), Kardos Rezső (*1921), Katona Sándor (*1909), Kerti József (*1904), Koricsánszky Tibor (*1888), Kovács János (*1901), Kovács József (*1892), Kovacsics János (*1899), Kozsáki Károly (*1899), Kövér Rudolf (*1904), Lugosi Imre (*1890), Magyar József (*1908), Molnár Vilmos (*1912), Monteni Károly (*1919), Novák Pál (*1905), Orbán László (*1920), Pethő Béla (*1904), Pista Béla (*1907), Sáros István (1891), Simon József (*1896), Stidár János (*1903), Szabó István (*1912), Szabó Sándor (*1922), Szántó József (*1898), Szőnyi György (*1886), Szűrer Konrád (*1927), Tóth István (*1919), Tóth János (*1897), Vágvölgyi József (*1917), Varga Mihály (*1913), Varga Sándor (*1888), Vasas János (*1917) és Zempléni Károly (*1890).
Itt még egy fontos tény ismertetése szükséges: Hitlert és Sztálint Kemál Atatürk hozta össze! Méghozzá 1921-ben! Tudni kell, hogy Adolf Schicklgruber-Hitler káplár 1918.októberében sárgakereszt-gázzal ágyúzott, és miközben több bajtársa a méreg hatására meghalt, ő csak egy időre elvesztette a szemevilágát és emiatt Pasewalk városka hadikórházába került, ahol több török katonát gyógykezeltek, köztük Kemál Atatürk néhány igen közeli barátját.
Ekkor feküdt itt egy poseni [Posen, lengyelül Poznań, 1793—1918 között porosz–német megszállás alatt volt.] illetőségű, lengyel nemzetiségű sebesült német katona is, egy bizonyos Stefan Kowalski, aki összebarátkozott a törökökkel és jól megtanult tőlük törökül. Kowalski később, Lengyelország függetlensége visszanyerése után, a lengyel hírszerzéshez került, ahol azt a feladatot kapta, hogy keresse meg az egykori török bajtársait és ezzel férkőzzön Atatürk közelébe. A lengyel hírszerzés ugyanis tudni akart mindenről, ami csak érintheti Lengyelországot, mert sejtette, hogy ellőbb–utóbb — majd egy semleges ország területén, valószínűleg éppen Törökországban — sor kerülhet egy újabb Lengyelország-ellenes német–orosz szövetség megkötésére.
A törökök a gyógyulásuk után hazatértek és vitték Atatürknek a szenzációs hírt: „egy olyan hős német katonával feküdtek a kórházban, aki 1918. május 28-án az Aisne folyónál harmadmagával két ágyút, egy gépfegyvert, három teherkocsit, egy személyautót, két tölténykocsit zsákmányolt és egy tisztet meg egy egész csapat tüzért és gépkocsivezetőt fogságba ejtett, amiért a császártól megkapta az I. osztályú vaskeresztet! Ez az ember egy egyszerű munkás, aki a török forradalom és az orosz bolsevizmus lelkes szimpatizánsa! A neve: Adolf Hitler.“
Stefan Kowalski Ankarában tőlük tudta meg, hogy Atatürknek „nagyon tetszett a történet“, de azt is, hogy a gazdijuk Hitlert beajánlotta Sztálinnak. Két év után Kowalski hazatért, és a második világháború kirobbanása előtti napokban, az ugyancsak poznańi illetőségű Edmund Fietz-Fietowicz munkatársaként, mindezt ismertette vele. Fietowicz 1939. őszén Magyarországra menekült, ahol ezt az információt egy régi barátjával: az édesapámmal is megosztotta. Sajnos az édesapám minderről — közismert okokból — a haláláig hallgatni volt kényszerült, Fietowicz 1945-ben Mauthausenben halt meg, Stefan Kowalskinak pedig valamelyik szovjet koncentrációs lágerben (gulágban) nyoma veszett...
Tehát a németbarát Atatürk ezt a történetet azonnal továbbadta Sztálinnak, akinek ez tíz évvel később jutott az eszébe: a csekával megkerestette az akkor még senki Hitlert és felajánlotta neki az együttműködést. Sztálin ily módon visszaadta azt a segítséget, amelyet 1917. gyászos októbere előtt Lenin árulásával kaptak a németektől. Most ő adott pénzt és fegyvert Hitlernek, hogy csináljon forradalmat, aki ezt követően — először tökrészegen a müncheni kocsmákban — vihargyorsasággal kibontotta a csak később „nemzetivé“ vált szocialista (olvasd: bolsevista) mozgalom már a kezdetekkor véresen veres zászlaját és arról ábrándozott, hogy Németország is egy, a Szovjetunióhoz hasonló berendezkedésű proletárbolsevista „szocialista“ állam lesz.
Ez a barátság — mint tudjuk — kisebb megszakításokkal 1941-ig élt. Bár mind a hitleristák, mind az oroszok az egészet nagy titokban tartották, az angol, francia stb. titkosszolgálatok minderről nagyon jól tudtak, a bolsevikofasiszták minden egyes lépését percre pontosan feltérképezték. Kérdés: mindezt miért titkolták el a világ előtt, miért hagyták kibontakozni és világhódító, százmilliónyi emberáldozatot követelő útjára indulni a szocializmust–kommunizmust és a vele édesrokon fasizmust?!? Ennyire fontos volt a hadiipar révén dollár milliárdokat hozó újabb világháború irányába hagyni rohanni a világot? Lehet, hogy ma is hasonló — sötét és elvtelen — kulissza-mögötti vég-»játékoknak« vagyunk a tájékozatlan és teljesen jóhiszemű szemtanúi?
Azt, hogy a kemáli időkben Törökország mindvégig a Szovjetunió hűséges, odaadó csatlósa volt, a legjobban Kemál Atatürk többször tett kijelentései bizonyítják. Egy bizonyos Dr. Fehmi Dzsihangir [A névről ítélve, a szerző semmiképpen sem magyar. Valószínűleg török. A magyar bolsevista párt kiadójának a gondozásában megjelent könyv címlapján és az impresszumában nincs feltüntetve az, hogy más nyelvről fordították volna ezt a hurrábolsevista irományt. A magyar bolsevista pártnak (de főleg moszkvai feletteseinek!) nagyon nagy érdeke fűződhetett ahhoz, hogy egy ilyen könyvet egy tökidegentől megrendelte és kiadta!] magyarul írt könyvében ezt nyomatékosan így hangsúlyozza:
AZ ÖRMÉNY HOLOCAUST ÁLDOZATAI – EGY KÖNV A KEMÁLISTA TÖRÖK NÁCIK GAZTETTEIRŐL
„Mustafa Kemal 1921-ben a török parlament egyik ülésén elhangzott beszédében a következőket mondta: »Mi barátai vagyunk Oroszországnak. Oroszország minden más országnál előbb ismerte el jogainkat, és tisztelettel viseltetik irántunk. Ilyen körülmények között Oroszország nemcsak ma és holnap, hanem örökre meggyőződhetik Törökország barátságáról.« Egy másik parlamenti beszédében pedig így értékelte a török—szovjet barátságot: »Eddig a török—szovjet barátságból csak hasznot húztunk.
Ez a barátság a jövőben is hasznos lesz számunkra.« Tizenöt évvel később, súlyos betegsége előtt, a török Nemzetgyűlésben tartott beszédében, emlékeztetve a két nép közötti jószomszédi viszony jelentőségére, így szólt: »Tengeri és szárazföldi szomszédunkkal, a Szovjetunióval való barátságunkat, amelynek nagy értékét az elmúlt 15 év bebizonyította, ma is ugyanolyan erővel és őszinteséggel fejlesztjük, mint az első napokban.«“ (Dr. Fehmi Dzsihangir: A Török Köztársaság fél évszázada. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1974., 29. old.)
AZ ÖRMÉNY HOLOCAUST ÁLDOZATAI A TÖRÖK NÁCIK SZÖRNYŰSÉGEI MÉG A KÉPZŐMŰVÉSZEKET IS MEGDÖBBENTIK
S Törökországban ahányszor katonai puccsra kerül sor, és ezzel a kemáli vonal visszatérésére, ez a kemáli útmutatás igen erőteljesen — de ugyanakkor nagyon nagy titokban! — érvényesülni kezd. Még akkor is, amikor Törökország (látszólag) a NATO tagja, a Szovjetunió, illetve most már ismét Oroszország »ellenség« lett. Egy kiváló magyar fogalom ezt a török játékot egyértelműen definiálja: kétszínűség! De ezt másként megfogalmazva: a törökök elejétől kezdve galád, arcátlan módon orvul és szégyentelenül becsapják a NATO-t!
Persze a zsiványtól nem lehet elvárni a partnerekkel szembeni becsületes, korrekt, lelkiismeretes magatartást. A zsivány ugyanis azért zsivány, hogy még a barátját, szövetségesét, partnerét is ott verje át, ahol csak lehet! És Hitler átverte Sztálint, Sztálin átverte Hitlert és Atatürköt, Atatürk átverte Sztálint és fél Európát. De a kör ezzel korántsem zárult be! A törökök legutóbb az 2003-as iraki intervenció során verték át a NATO-beli szövetségeseiket, amikor az intervenciós csapatoktól kerek-percec megtagadták a törökországi bázisok használatát. Törökország nagyon szeretne az Európai Unió tagja lenni, de képtelen szakítani a kisebbségeket sújtó durva diszkriminációs politikájával és képtelen beismerni és kárpótolni a múltban elkövetett súlyos gaztetteit. És ha valaha, egy sátáni intervenció nyomán, Törökország mégis az Európai Unió tagjává válik, akkor vajon hogyan fogja átverni az Uniót és annak jóhiszemű tagállamait?!
AZ ÖRMÉNY HOLOCAUST ÁLDOZATAI – A HALÁLMENET – HITLER „LEGALÁBB“ VAGONOKBAN VITTE ŐKET, A KEMÁLISTA NÁCIK MÉG ENNYIT SEM ÉRTEK!
Mivel a Sevrèsi Békeszerződés több pontja örök érvényű, azt a későbbi, az örmények háta mögött a kegyetlen megszállók által megkötött londoni, lozánni, alekszandropoli és garszi alkuk nem tudták hatályon kívül helyezni, ezért a Sevrèsi Békeszerződés betűjéhez híven, az azeri törököknek le kell mondaniuk egész Arcahról (Karabah), Vaĥunikról (Kelbadzsár), Nahicsevánról, valamint – Kazah és Gandzsa városokkal együtt – Utikról, az anatóliai törököknek pedig ki kell vonulniuk az általuk törvénytelenül megszállt Kilíkiából, Nyugat-Örményországból és Kurdisztánból. Ha Törökország és »Azerbajdzsán« azonnal és maradéktalanul nem hajtják végre a párizsi békeszerződés rendelkezéseit – és ebbe a független kurd állam létrehozása is beletartozik! –, nincs mit keresniük az Egyesült Európában és az Egyesült Nemzetek becsületes, emberszerető népei között.
Egyébként a Sevrèsi Békeszerződés maradéktalan végrehajtása tekintetében várhatóan rövidesen azért történik bizonyos előrelépés. Erre az áni trón örököseként egyedül nekem van jogom és lehetőségem.
AZ ÖRMÉNY HOLOCAUST ÁLDOZATAI — A KEMÁLISTA NÁCI TÖMEGGYILKOSOK ÁLDOZATAI KÖZÖTT A LEGTÖBB A GYEREK VOLT – EGY NEMZETET CSAK ÍGY LEHET LETÖRÖLNI A TÉRKÉPRŐL, MONTA „ATATÜRK“ BANDITA
(Ezt minden áron megakadályozandó — a szokásos közös összefogással — folytatták le és a mai napig makacsul folytatják a szovjetek és a törökök azt a provokáció–sorozatot is, amelynek egyetlen célja az erkölcsi lejáratásom, a személyem nevetségessé tétele volt.)
[A Sztálin–Atatürk szövetség eredményeként a cseka, majd utódszervezetei, az örmény-kérdés állandó ellenőrzése érdekében, szerteágazó kapcsolatokat épített ki a török titkosszolgálattal, majd annak egyik „fiókszervezetével“: a Szürke Farkasokkal. E együttműködés „mellékterméke“ volt II. János Pál pápa ellen végrehajtott sikertelen merénylet éppúgy, mint Recep Hakan Karabacokoğlu — a Szürke Farkasok magyarországi rezidensének — a III/III. által elnézett több évi garázdálkodása. Az egyik következő könyvemben erről majd részletesen írok azért is, mert a török-orosz druzsba ezen megnyilvánulása ellenem is irányult. Többek között Recep Hakan Karabacokoğlü parancsára egy albán nemzetiségű Szürke Farkas ölte meg — hozzáteszem: bestiális módon — az egyik munkatársamat, Vitalij Szahakjánt. És ők követték el — a török katonai attaséval egyeztetve — az álmerényletet a budapesti török nagykövet ellen. Nem véletlen, hogy a merénylő hasonlított rám. A lehallgatott telefonomból tudta meg a III/III., hogy akkor a helyszín közelében leszek, csakhogy időközben másként alakult a programom. Amikor erre rájöttek, az álmerényletüket az örmény ASALA nyakába akarták varrni. Így már érthető, miért nem tanúskodhattam a magyar KGB-tábornokok perében!]
AZ ÖRMÉNY HOLOCAUST LEENDŐ ÁLDOZATAI
A világszerte működő örmény pártokkal történt konzultáció után, egyedül nekem van jogom kinevezni Nyugat-Örményország Királyság emigrációs kormányát, mely ezt követően Törökország és »Azerbajdzsán« ellen keresetet nyújthat be a Hágai Nemzetközi Bírósághoz, az Európa Parlamenthez, valamint az ENSZ-hez fordulhat. Természetesen, ha előtte a két török állammal nem sikerül megnyugtatóan a vitás kérdésekről megegyezni.
A közelmúltban a világon már nem egy emigrációs kormány alakult, amely széleskörû nemzetközi elismerésben részesült. Amikor Hitler közösen Sztálinnal szétzúzta Lengyelországot és a Baltikumot, Londonban lengyel, litván, lett és észt emigrációs kormányok alakultak. Ugyanezt tették a csehszlovákok és a franciák is. Napjainkban pedig Jasszer Arafat emigrációs kormánya kezd célhoz érni a palesztin állam autonómiája, illetve függetlensége kérdésében. Amennyiben a demokratikus államoknak volt erkölcsi erejük elismerni a palesztinoknak a függetlenséghez való jogát, maradéktalanul ugyanezt kell tenniük három másik állam: Nyugat-Örményország, Kurdisztán és Örmény-Kilíkia kérdésében is.
AZ ÖRMÉNY HOLOCAUST ÁLDOZATAI – A KEMÁLISTA TÖRÖK NÁCI TÖMEGMÉSZÁROSOK MÓDSZERESEN TISZTITOTTKÁK MEG A MEGSZÁLLT TERÜLETEKET AZ ÖRMÉNYEKTŐL
Mert a felmenőim között nem akadt egyetlen egy olyan ember sem, aki ne állt volna az igazság mellé, és ha kellett, nem kockáztatta volna érte az életét. Apám a bolsevizmus és a fasizmus ellen, nagyapám, dédapám és szépapám Lengyelország függetlenségéért harcolt. Ennek ellenére, vagy talán éppen emiatt, ezt a kérdést ugyanakkor az érdekelt nagyhatalmak vezetőivel is meg kell vitatnom, ezért ha kell, kész vagyok találkozni Borisz Jelcin orosz és Bill Clinton amerikai elnökkel, de egyben a leginkább érdekelt georgiai, azeri, iráni, iraki, szíriai, ciprusi, görög és izraeli vezetőkkel is. De kész vagyok a török állam vezetőivel is tárgyalni, természetesen egy harmadik ország területén, és bármilyen építő javaslatra nyitott vagyok.
Találkoznom kell a kurd vezetőkkel is, hiszen Nyugat-Örményország jövője örmény–kurd béke és barátság, a szebb jövő közös építése nélkül elképzelhetetlen. Nem hiszek semmiféle nemzetiségi és vallási ellentétek létszükségletébe, születésemtől kezdve azok elszánt ellensége vagyok. Ezzel szemben meg vagyok róla győződve, hogy a harmadik évezred tartós békét és együttműködést hoz majd a kereszt és a félhold között, de az eddig egymással farkasszemet néző nemzetek, népek, etnikumok — így az örmények és a törökök — között is! Mert Isten is ezt így akarja, mert bőrünk színétől, nyelvünktől, szokásainktól függetlenül, valamennyien testvérek vagyunk.
AZ ÖRMÉNY HOLOCAUST ÁLDOZATAI – A AHLÁLMENET
Napjainkban a mintegy tizenöt millió örményből, az orosz–szovjet gyarmati iga alól — remélhetően — végérvényesen kiszabadult, Örmény Köztársaságnak nevezett Csonka-Örményországban mintegy három milliónyian élnek. Georgiában közel egy millió örmény él, ebből a fele Tifilisz (ԹԻՖԼԻՍ) városában és a környékén. Hegyvidéki Karabah Köztársaság 188.000 lakosából 88%-a örmény, a többi kurd [Grajr Baljan: Nagornij Karabah i nacjonalnije konflikti v Szajuzje v szvetje práv cselavjeká. Jereván, 1991. (Грайр Бальян: Нагорный Карабах и национальные конфликты в Союзе в свете прав человека. Издатель — Комиссия »Айдат« Армянской Революционной Партии »ДАШНАКЦУТЮН«, Ереван, 1991)]. »Azerbajdzsánban« az örményekhez hasonló sorsra jutott kurdok, 1921-ben még 32 ezren voltak, 1988-ra a számuk 12 ezerre csökkent [Vartan Grigorjan: Naszilsztvjennaja asszimilacija muszulmanszkih nacjonalnih mjensensztv v Azerbajdzsanje. Jereván, 1992., 29. old. (Вартан Григорян: Насильственная ассимиляция мусульманских национальных меншеств в Азербайджане. Изд. »М. Варандеан«, Ереван, 1992.)]. Az örményekkel és a magyarokkal rokon leszgin lakosság száma »Azerbajdzsánban« 700 ezer, a szomszédos Dagesztánban pedig 500.000 fő [Grigorjan: Naszilsztvjennaja... id. mű, 5.old.]. Közel százezer az ugyancsak rokon talisok [Grigorjan: Naszilsztvjennaja... id mű, 35.old.] és 150 ezer a rokon tatok száma, az utóbbiak részben muzulmán, részben izraelita és részben örmény-keleti vallásúak [Grigorjan: Naszilsztvjennaja... id mű, 35.old.]. Az örmény lakosság száma »Azerbajdzsánban« 1990-ben kétszázezerre csökkent az 1920. évi egy millióval szemben [Karabah Hegyvidék Köztársaság, Jevlah, Agdam, Fizuli, Kelbadzsar, Gandzsa és Kazah kivételével, melyek jogilag nem részei „Azerbajdzsán“ nevű szovjet–török bábállam területének.].
AZ ÖRMÉNY HOLOCAUST ÁLDOZATAI — A TÖRÖK KEMÁLISTA NÁCIK NAGYON BÜSZKÉK VOLTAK A GYILKOLÁSRA
A török kutya ma is írtja a nemtörököt
Törökország lakosságának 75%-t ma is a nemzetiségi kisebbségek teszik ki, ebből 2/3-a örmény és kurd, a többi adzsár, grúz, görög, turkmén, kabard, arab, cserkesz, kipcsák, asszír, bolgár és zsidó. A nemzetiségi kisebbségeket (vagy inkább többséget, mert hiszen itt éppen a törökök vannak elsöprő kisebbségben!) Törökország a szó legszorosabb értelmében ma is a legkegyetlenebbül elnyomja, tömegesen gyilkolja. A nemzetiségi kisebbségek törökországi népirtása és emberi jogaik széleskörű — tegyük hozzá: alkotmány szerinti!, mert a török alkotmány szerint — óh kegyetlen irónia! — „Törökországban csak török nemzetiségű lakosság él“ — semmibevétele ellen már több nemzetközi fórumon igen éles bírálatok hangzottak el Törökország címén, de úgy tűnik: mindmáig teljesen eredménytelenül
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése